Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Illatod börtönébe zárva álltam.
Benne bódult táncot járt a lélek.
S aléltan, gyöngén vártam,
Hogy testemben vágyakba törjön az élet.

Szivárvány lobbant szemed mögött.
Fényében tündöklött ezernyi álom.
S vágyakba olvadt a valóság képe.
Szenderült létemben napsugarát látom.

Dobbant a szív, zihált a pulzus.
Érzelmek szította hurrikán dúlt.
S rózsaködbe bújt az ég harmatos lelke,
Szerelmes vágyaktól sugárzó teste.

Karjaimban tartalak egy városi padon.
Megfagyott pillanat emlékébe bújok.
Mely édes volt, s csak pihenni hagyom.
Egy végtelen percben, hol mellettem vagy.

Lám magába font a szerelem indája.
Tüskéi lágyan átszúrták a szívet.
S elfolyni láttam halovány véremet,
Amint vöröslő alkonyt fest az égre.

Feljött a Hold, fényében fürdesz.
Ezüstje tobzódott csillagok fénye.
S átsüt a falakon holtszellem lénye.
Kint árnyakat hallgat a néma csend.

Gyönyörben virágzik az ódonkert táj.
Sötétlő szemek, s milliónyi báj.
Ajkadra tapasztva ókori szerelmek.
Vágyakkal élek, s vágyadtól szenvedek.
Hisz nélküled halálnak teremnek fellegek.